A Przewalski-ló (Equus ferus przewalskii), egy primitív ősi fajta, amely az ázsiai sztyeppéken vándorolt. Vad ló, amely megőrizte őseinek sok jellemzőjét. Bizalmatlan, félénk, éber – nem hasonlít az általunk ismert megháziasított lóra.
Mongol vadlovak – a felfedezés története
A Przewalski-ló a cári hadsereg egyik tisztjének, Mikołaj M. Przewalskinak köszönheti nevét, aki 1878-ban Ázsia felfedezése közben írta le ezeket az állatokat. Ez a fajta a mongol vadló, djungarian ló, ázsiai vadló vagy takhi néven is ismert. Ez a vadló a jégkorszak utáni 2-es típusú póni leszármazottjának számított, amely jól alkalmazkodott a sivatagok és sztyeppék körülményeihez. Ezek a pónik masszívak illetve erősebbek voltak, mint az 1-es típusú pónik, képesek voltak megbirkózni a szűkös táplálékkal valamint a zord éghajlattal. Ezek az állatok kiválóan hasznosították a takarmányt, a meredek váll és a lejtett far lehetővé tette számukra, hogy szabadon mozogjanak séta és ügetés közben bizonytalan, csúszós terepen. A legújabb tudományos kutatások kimutatták, hogy a Przewalski-ló egy ie. 4000 körül háziasított lófajtából származik, a Botai - egy vadász-gyűjtögető csoport által, amely Közép-Ázsia (Észak-Kazahsztán) területein lakott. Bár valószínűleg ezeket a lovakat háziasították először a történelemben, csak távoli rokonai a modern lónak, és Przewalski-ló olyan ág volt, amely visszatért a vadon élő ménes életbe. Przewalski-lónak Európa erdőterületein élt unokatestvére volt a tarpán fajta – de ez a faj nem volt ilyen szerencsés. Az utolsó tarpánok az 1980-as évek, XX század elején pusztultak ki a mai Ukrajna sztyeppéin.
Przewalski-ló – a kihalás szélén álló faj története
A mindig megfoghatatlan és félénk mongol vadló viszonylag ismeretlen volt még szülőföldjén is, amíg a XIX. század végén fel nem fedezték. Sajnos ez széles körű nyugati érdeklődést váltott ki e faj iránt, mint vadásztrófea és állattani érdekesség. A XX. század elején Ázsiába szervezett expedíciók számos vadászatot eredményeztek, és Przewalski-lovat Európába importálták, ahol állatkertekben tenyésztették. Az 1950-es évek végére, a XX. században már csak 12 ló maradt a vadonban, 1969-ben pedig már egyetlen ló sem élt természetes körülmények között. Szerencsére a csehországi prágai állatkert intenzív erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült megmenteni a fajt, így száma hat év alatt 12-ről 134-re nőtt. A Przewalski-ló 961 példánya élt fogságban 1990-ig, és a környezetvédők a lovak vadonba való visszatelepítésére kezdtek összpontosítani. Az 1992–2004-es években a prágai állatkert és más érintett intézmények nemzetközi együttműködésének köszönhetően az állatok visszatértek természetes élőhelyükre Kínába és Mongóliába. A lovakat szabadon bocsátásuk után folyamatosan figyelték, és kezdetben támogatást kaptak a nehéz időkben, miközben hagyták, hogy vadon élő ménesként boldoguljanak. Ez különösen fontos volt a megmaradt kis génállomány miatt, mivel a teljes populáció az eredeti tizenkét túlélő állatból származott az 1950-es évek végén. A mai napig számos technikát alkalmaznak és alkalmaztak a fajok genetikai erejének és sokféleségének megszerzésére. A két legfontosabb stratégia az új lovak gyakori szabadon engedése a fogságban tartott populációkból, valamint a vadon élő életükbe való minimális emberi beavatkozásra irányuló politika, vagyis a természetes szelekció lehetővé tétele.
A vadon élő lovak
Ma ezek az állatok 6-16 egyedből álló ménesekben élnek Közép-Ázsia sztyeppéin. Kétféle ménes létezik:
családi ménes (hárem), amely egy ménből és egy csoport kancából illetve azok csikóikból áll (ivarérettségükig, azaz 2-3 éves korukig),
legény ménes (legényállomány), azaz olyan mének csoportja, amely túl idős vagy túl fiatal ahhoz, hogy átvegye az irányítást a családi ménes felett.
Amikor a fiatal mének elég idősek ahhoz, hogy versenyezzenek a vezető ménnel, kiszorítják őket a háremből. Ettől kezdve csatlakoznak kis legényállományokhoz, amíg sikeresen meg nem versenyeznek saját háremcsoportjukért. Miután a kancák elég idősek a szaporodáshoz, elhagyhatják a háremcsoportot, és csatlakozhatnak egy másikhoz. Minden ménes különféle őshonos növényzeten legel, és a hosszú, zord tél során erős patáikkal fűért ásnak a hó alatt. Úgy tartják, hogy ma körülbelül 1500 Przewalski-ló él (legtöbbjük vadonban van). Przewalski lovak tenyésztése jelenleg a világ különböző országainak állatkerteiben történik. A csehországi prágai állatkert méneskönyvet vezet erről a fajtáról. Lengyelországban a varsói, gdański és wrocławi állatkertben találkozhatunk a vad mongol lóval. Przewalski-ló - a Przewalski-ló szerkezetét masszív fejéről, erőteljes állkapcsáról, kis szemeiről és füleiről, valamint álló sörényéről lehet felismerni, de üstök nélkül. A fajta másik jellemzője az alacsonyan illeszkedő, zömök és rövid nyak, valamint a rövid váll, a lapos mar, az egyenes hát és a ferde far. Ezeknek a lovaknak a fara alacsonyan van, illetve kevés a szőr a farokrépán. Przewalski-lónak is keskeny és nem túl mély a teste, annak ellenére, hogy az utolsó bordák meglehetősen jól íveltek. A mongol vadló erős végtagokkal, erős ízületekkel, nem túl nagy csüdszőrrel és kemény patákkal rendelkezik (a nehéz talajhoz alkalmazkodva). A hátsó lábak tehénláb szerű tartása gyakori. Ennek a vadlónak egy különleges megkülönböztető jegye is van - a sörénytől a farokig terjedő hátoldalo csík, valamint csíkok a végtagokon. Szín: fakó és annak minden árnyalata, a pofa körül szinte fehér a szőrzet. Magasság: 130-145 cm marmagasság. Az állatkertben élő lovak természetesen mások, mint a ma vadon élő állatok. A vadon élők:
kisebbek, mint a legtöbb háziasított ló, zömökebbek és izmosabbak,
élénk érzékszervekkel illetve magas szintű immunitással rendelkeznek,
sötétbarnák, világos hassal és pofával, a nyakon, a háton és a végtagokon szőrük színe megváltozik - bézsről vörösesbarnára.
A fajta jellemzői – mongol vadló
Ezek az állatok karakterükben továbbra sem hasonlítanak a háziasított lovakra. Vonakodva közelednek az emberekhez – bizalmatlanok, félénkek, rebbenékenyek, nehézkesek. Ezért az emberekkel való kapcsolatok nem természetesek számukra, illetve az emberek jelenléte nem ad nekik biztonságérzetet (inkább a problémák előjele). Przewalski-lóhoz hasonló háziasított lófajták minden bizonnyal a lengyel konik lovak vagy a fjord lovak (ún. fjordok), pont a meglehetősen ősi tulajdonságaik miatt - a kétszínű sörény (amelyet a fjordoknál speciálisan nyírnak, kétszínű Mohawk, "tüsi" formára), hátoldali csík, nagy, masszív fej illetőleg zömök kis test. Őshonos fajtáink között megkülönböztethetünk huculokat is, amelyek felépítése némileg a Przewalski-lóra emlékeztet.
Összegzés
A Przewalski-ló olyan faj, amely emberi beavatkozás miatt szinte kihalt. Szerencsére a Prágai Állatkert és más nemzetközi szervezetek erőfeszítései meghozták az eredményeket, így több mint 20 év után a fajta visszaállt eredeti élőhelyére. A fajtát majdnem ugyanaz a végzet érte, mint unokatestvérét - a vad tarpánt. Tökéletesen alkalmazkodtak a hideghez, a nehéz terepen való hosszú menetekhez és a szegényes étrendhez – hihetetlen egészségnek ileltve immunitásnak örvendnek, ami megszégyeníthetné a mai háziasított lovakat.
A termék sikeresen bekerült a kosarába
A mongol vadló erős végtagokkal, erős ízületekkel, nem túl nagy csüdszőrrel és kemény patákkal rendelkezik (a nehéz talajhoz alkalmazkodva). A hátsó lábak tehénláb szerű tartása gyakori. Ennek a vadlónak egy különleges megkülönböztető jegye is van - a sörénytől a farokig terjedő hátoldalo csík, valamint csíkok a végtagokon. Szín: fakó és annak minden árnyalata, a pofa körül szinte fehér a szőrzet. Magasság: 130-145 cm marmagasság. Az állatkertben élő lovak természetesen mások, mint a ma vadon élő állatok. A vadon élők:
